A biztosítások szakértője, az Ön tanácsadója!
Az egészségbiztosításról általában – A magyar egészségbiztosítás története
Az egészségbiztosítási rendszerek fontosak a társadalmak életében, előbb-utóbb mindenki személyesen is találkozik az egészségüggyel. Ezzel általában mindenki egyetért. Az egészségbiztosítás mikéntje ezzel szemben már egy jóval nehezebb téma. A teljes egészében állami fenntartású egészségügy nem finanszírozható hosszú távon, a piaci alapokon nyugvót az emberek nem bírják megfizetni. Hol húzódik akkor a határ?
Az egészségbiztosítás nem más, mint a társadalombiztosítás egyik alappillére, éppen olyan, mint például a nyugdíjbiztosítás, amivel a társadalom jogosult tagjai betegség vagy orvosi ellátás esetén ingyenes egészségügyi ellátásra jogosultak, ami a közös pénzügyi alapból kerül fedezésre. Az egészségbiztosítás nagy általánosságban a biztosítások egy olyan formája, amelyben megjelenik a szolgáltatásfinanszírozás is, vagyis a biztosítóval szerződést kötő magánklinikák, vagy állami kórházak keretein belül a biztosító baj esetén teljes egészében átvállalja a kezelés teljes költségét.
A kezdetek
Az egészségbiztosításnak többféle rendszere és modellje létezik, így beszélhetünk például az úgynevezett Szemasko modellről, aminek a lényege, hogy az ellátást közvetlenül az állami szervezet végzi, méghozzá adóból. A második világháború után ezt a modellt vette át Magyarország is. A mai, korszerű társadalombiztosítási rendszer alapjai azonban Bismarckhoz vezethetők vissza, aki még az 1880-as években lefektetett törvényeiben tett le olyan alapköveket, amelyek mindmáig jellemzőek. Az efféle egészségbiztosítás pénzügyi alapja törvényben lett rögzítve, méghozzá egy adó formájában, amelynek megfizetése egyfajta biztosítási jogviszonyt hoz létre. A rendszer legfőbb jellemzője, hogy minden egyes jövedelemmel rendelkező emberre egy egységes kvótájú adót ró ki egészségbiztosítás címén, ami mindenki számára kötelező. A legtöbb országban a Bismarck által lefektetett elvek természetesen eltérő formában, gyakran kibővítve jelentek meg, így például egységes, hogy mindenhol a közvetítő szervezetek, tehát az egészségbiztosítók finanszírozzák a költségeket a kezelés esetén, de például Németországban önálló és egyben mindenki számára kötelező ápolási biztosítási adót is kiróttak, ami az ottani egészségügyi rendszer, illetőleg ellátás minőségét is magasabb szintekre emelte.
Ahány ország annyi modell
Az egészségbiztosítás, illetve egy egészségbiztosító nagy általánosságban lehet magán- vagy állami szervezet is. Az egyes szisztémák között lehet átfedés, de módszereik és elemeik között gyakori az eltérés. Csak az Európai Unió országaiban számtalan modell létezik, de általánosságban igaz, hogy a legtöbb európai biztosító állami szabályozás alatt áll, de különleges jogállással bírnak és közösségi szervezeteknek tekinthetők. Ide sorolható többek között Németország, Ausztria vagy Franciaország is. Nagyon sok helyen azonban úgynevezett centralizált, állami érdekű rendszer működik - például az Egyesült Királyságban is -, ahol az egészségügyi alapbiztosítás alanyi jogon jár. Léteznek ezen felül decentralizált egészségbiztosítást alkalmazó államok is - például Svédország, Finnország vagy Dánia -, akik a brit modellel éppen szembemennek. Ezen felül megkülönböztethetjük még az egykori szocialista országok rendszerét, akik a rendszerváltozásokat követően az állami rendszerről a biztosítási alapú rendszerre tért át, ami hazánkban az 1992-ben meghozott egészségbiztosítási törvény keretein belül valósult meg. Az Egyesült Államok a tökéletes példája annak, hogy milyen, amikor az egészségbiztosítás teljes mértékben piaci alapú, ott ugyanis a társadalombiztosításban való részvétel egyáltalán nem kötelező, ellenben a szegények és az idősek ellátását állami szervezetek veszik át.
Az egészségbiztosítási rendszerek jelenleg nem csak a fejlett, hanem a fejlődő országokban is gyakori problémákkal küzdenek, gyakran tűnnek fenntarthatatlanoknak, így már hosszú évtizedek óta szenvednek finanszírozási problémáktól, amelyeknek köszönhetően az állami szervek rendszeresen alakítják, formálják őket. Éppen emiatt az egészségügyi reform még a nyugati államokban is egyre komolyabb és égetőbb visszatérő probléma, ami megoldásra vár. A reformációt természetesen nem csak az állami érdekek, hanem olyan külső tényezők is sürgetik, mint például az egyre dráguló gyógyító eljárások, a népesség öregedése, vagy a gyógyszerek által okozott költségrobbanás.
A magyar helyzet régen...
A hazai viszonylatot tekintve talán megdöbbentő, de az egészségbiztosítás gyökerei egészen a 13. századba nyúlnak vissza, akkor alakultak ugyanis az első olyan pénzalapok, amelyek a veszélyes munkát végző emberek segítségére jöttek létre. Az első hivatalosan bejegyzett egészségbiztosító 1496-ban létesült Selmecen, a bányamunkások javára, ahol nem csak a dolgozok, hanem a bánya tulajdonosa is rendszeresen fizette a biztosítási pénzt. A biztosítás évekig csak az ország néhány pontján működött, de az akkori uralkodó 1854-ben minden bányában kötelezővé tette. A legrégebbi, és egyben hivatalosan is bejegyzett önkéntes társuláson alapuló egészségbiztosító is ebből az időből származik, ezt 1846-ban jegyezték be Budapesti Kereskedelmi Nyugdíj- és Betegápoló Egyesület név alatt. Az 1800-as évek végén már törvényi szabályozás rendelkezett a különféle egészségbiztosítók felett, így gombamódjára szaporodtak meg a különböző biztosítók, így az OTKA, a MÁV vagy a MABI, amelyeknek egységes szabályozását 1927 és 1928 között alkották meg törvényi keretek között, miután létrejött az efféle társaságokat felügyelő állami szerv, avagy az Országos Társadalombiztosítási Intézet. Az egészségbiztosítás történetében a következő mérföldkő 1950-ben érkezett el, amikor az Elnöki Tanács egy rendelet segítségével egységes szervezetbe, a Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja - vagy röviden SZTK - név alatt vonta össze a biztosítókat, és az OTI megszüntetésével a Szakszervezetek Országos Tanácsa, avagy a SZOT felügyelete alá helyezte az egészet. A rendelkezések során - mint megannyi mást is az ötvenes években - az egészségbiztosító intézményeket mind egy szálig államosították, vagyonukat elkobozták. Ebből a folyamatból egyedül a mai napig létező MÁV biztosító maradt ki. Az egészségügyi ellátás azonban csak évtizedekkel később, egészen pontosan 1975-től vált állampolgári joggá Magyarországon.
...és napjainkban
A rendszerváltást követően a hazai egészségbiztosítás életében újra komoly változások következtek be az Antall-kormány egészségügyi reformjainak hatására, aminek köszönhetően az egészségfinanszírozás ismét biztosítási alapúvá vált, és ezzel egyetemben létrehozták az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, vagy rövidebb nevén OEP-t. A rendelettől fogva az egészségbiztosítási ellátás finanszírozása teljes egészében az Egészségbiztosítási Alap segítségével történik, ami a központi költségvetési befizetésekből gazdálkodik. Az egészségügyi reform óta a szolgáltatások egy részét továbbra is a betegnek kell fizetnie, így például az egészségbiztosítás nem terjed ki a gyógyszerekre, a gyógyfürdőkre vagy a fogászati ellátásra, habár ma már szinte mindre vannak alternatív megoldások, amelyeknek köszönhetően állami formában is igénybe vehetjük az alapszolgáltatásokat. Az egészségügyi rendszer reformja jelenleg is tart, így a közelmúltban is számtalan formában próbálták megújítani a szisztémát, így például 2007-ben bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, amelyek egyáltalán nem arattak sikert, és nem is reformálták meg a hazai egészségbiztosítást, holott erre továbbra is óriási szükség lenne.
Kapcsolódó termékek